Első párosunk, Valéria és Hajnalka izgatottan érkezett a Bella Mode Budaörsi úti üzletébe az átváltoztatásra, ahol a Shine Team tagjai várták őket.
Stylistunk, Fekete Izabella megtudta: mindkettőjük ruhatárában inkább a fekete és fehér színek a dominánsak, ugyanakkor nyitottak az újdonságokra. Szívesen felfrissítenék öltözéküket egy-egy színesebb darabbal vagy különlegesebb mintájú anyaggal.
A ruhaválasztásnál, anyánál és lányánál egyaránt fontos szempont volt, hogy az öltözékük ne csak a munkahelyükön, de a munka utáni, barátnőkkel történő kávézás során, vagy például egy mozis program esetén is megállja a helyét.
Valéria és Hajnalka a hétköznapokban sem használ túlzottan erős sminket, így sminkesünk, Fehérvári Orsolya natúr sminket készített mindkettőjüknek. "A natúr smink lényege a fény-árnyék játék. Tudni kell, hol kell árnyékolni, és hol kell fényt felvinni a bőrre, hogy az összhatás egy természetes, friss, üde hatást keltsen." - mondja Orsolya.
Mivel Valériának erős szálú, jó tartású haja van, a Shine Team fodrásza, Kopócsy Rita formára szárított hajat készített. Ezzel elegánsabbá tette Valéria megjelenését. Hajnalkának hosszú, ám vékonyszálú haját hajvasalóval hullámosította be, így a természetes hatású fürtök még nőiesebbé varázsolták Hajnalkát.
Az átváltoztatás teljes folyamatát, illetve a végeredményt Balog Róbert, a Shine Team fotósa örökítette meg.
Hajnalka és Valéria az átváltoztatás előtt
Hajnalka és Valéria az átváltoztatás után
A nagyobb méretért kattintson a képre!
Nézze meg, hogy hogyan dolgozott a stylist, a fodrász, a sminkes és a fotós az első Anya&Lánya pároson!
Jelentkezzen játékunkra, hogy Önt és lányát is átváltoztathassa a Shine Team! Keresse fel üzleteinket:
Budapesti üzleteink:
1067 BUDAPEST, Teréz krt. 5. (Oktogon és a Király u. között)
Tel.: 413-1561
1118 BUDAPEST, Budaörsi út 9. (nagykereskedés is) (BAH csomópontnál)
Tel.: 309-7778
Megközelítés:
gyalog: 61-es villamossal, vagy a 8, 12, 40, 212, 153-as autóbuszokkal
autóval: a felüljáró mellett a Budaörsi útról a BAH cspt-i felüljáróval párhuzamosan. (Kattintson a képért ide...) Ingyenes parkoló az udvarban!