Miben vizsgázzunk?



Lassan elkezdődik az évi végi hajrá és a kevésbé várt vizsgaidőszak.  Ahhoz, hogy nem csak a tudásunk, hanem a megjelenésünk is meggyőző legyen, nem árt "komolyabbra venni a figurát". A Bella Mode kifejezetten főiskolásoknak tervezett darabjai segítenek ebben, így megfelelhetünk a különböző elvárásoknak és mégis önmagünk maradhatunk.

Az írásbeli vizsgákon általában nyári ruhában vagy farmerben jelennek meg a hallgatók, hiszen "úgysem azon múlik a jegyünk, milyen benyomást keltünk". Ám a szóbeli vizsgákra illik kiöltözni: egyetemtől függ, hogy a fekete-fehér összeállítást részesítik előnyben vagy elegendő egy személyiséghez illeszkedő blúz-szoknya kombó is.

 kosztüm - Bella ModeBella Mode ELEGANTBella Mode OFFICE

Záróvizsgára, államvizsgára válasszunk klasszikus szabású, térdig érő fekete kosztümöt. Kombinálhatjuk V-kivágású vagy fodros fehér blúzzal, így összhatásában egy fiatal, mégis komoly nő képét fogjuk mutatni. Kerüljük a túl magasan zárt vagy éppen túl kivágott blézereket, hiszen nem lehengerelni akarjuk a bizottságot, hanem meggyőzni tudásunkról. Hanyagoljuk a miniszoknyás összeállításokat vagy a nem megszokott kosztüm-anyagokat (pl bőr) is.

A tavaszi-nyári vizsgaidőszakban választhatunk szürke, vajszínű vagy pasztell darabokat is. Stílusunknak megfelelően helyettesíthetjük a fehér blúzt rózsaszín, piros vagy kék felsőkkel egyaránt. Ha a nagy melegben nem kedveljük a szoknyákat, viseljünk a vizsgákon elegánsabb nadrágot. A hosszúszárú fehér vagy fekete nadrág biztos választás.

Bella Mode OFFICEBella Mode OFFICEBella Mode DYNAMIC

A tökéletes megjelenés egy biztos lépés a sikeres vizsgához.

Diákkedvezmény

Üzleteinkben diákigazolvány felmutatása esetén minden vásárlásból 10% kedvezményt adunk!*

*A diák kedvezmény más akciókkal össze nem vonható. A már leértékelt termékekre nem vonatkozik.

Tudjon meg többet

Találja meg az Önhöz leginkább illő stílust, várjuk üzletünkben:

Budapesti üzleteink:

1067 BUDAPEST, Teréz krt. 5.
(Oktogon és a Király u. között)
Tel.: 413-1561

Megközelítés: 4, 6 villamossal, M1 földalattival

H: 10-19
K: 10-19
Sze: 10-19
Cs: 10-19
P: 10-19
Szo: 10-14
Vas: Zárva
Bella Mode | Teréz krt.

1118 BUDAPEST, Budaörsi út 9. (nagykereskedés is)
(BAH csomópontnál)
Tel.: 309-7778

Megközelítés:
gyalog: 61-es villamossal, vagy a 8, 12, 40, 212, 153-as autóbuszokkal
autóval: a felüljáró mellett a Budaörsi útról a BAH cspt-i felüljáróval párhuzamosan. (Kattintson a képért ide...)
Ingyenes parkoló az udvarban!

H: 10-18
K: 10-18
Sze: 10-18
Cs: 10-18
P: 10-18
Szo: 10-14
Vas: 10-13
Bella Mode Budapest, Budaörsi út

1073 BUDAPEST, Erzsébet krt. 16.
(Wesselényi utcai megállónál)

Megközelítés: 4, 6 villamossal

Alkalmi, örömanya és koszorúslány ruhák nagy választékban, 34-48-as méretig!

 H: 10-19
K: 10-19
Sze: 10-19
Cs: 10-19
P: 10-19
Szo: 10-14
Vas: Zárva
Örömanya

Trend2
2040 BUDAÖRS, Gyár utca 2. földszint, 1042-es üzlet (nagykereskedés)
 

Tel.: +36 20 590-3701
 

H: 8-15
K: 9-15
Sze: 8-15
Cs: 7-15
P: 9-13
Szo: Zárva
Vas: 7-13
 Bella Mode


Vidéki üzletünk:

 

9400 SOPRON, Várkerület 49.
Tel.: +36-20/428-1728

 

H: 10-18
K: 10-18
Sze: 10-18
Cs: 10-18
P: 10-18
Szo: 9-13
Vas: Zárva
Bella Mode Sopron